Főmenü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÉPGALÉRIA 2010
KÉPGALÉRIA 2010 : Túl a második héten

Túl a második héten

holb  2012.01.23. 04:55

 

Szűcs János a második hetet értékelte


 

 

 

 - A második héten 4 edzés és 1 edzőmeccs szerepelt a programban. Lendvai Gyuri futás közben egy gödörbe lépett és csúnyán megrándult a bokája, Szathmári Zsolt pedig munka közben eltörte a karját - szóval nem indult jól a hetünk. Az időjárás sem kedvezett nekünk, hiszen a mínuszok miatt fagyos, kemény pályán tudtunk csak dolgozni. Ettől függetlenül nem vagyok elégedetlen, minden játékosom maximális odaadással végzi a munkáját.

A hétvégén végre már edzőmeccset is játszhattunk, amire a fiúk - és én is - már nagyon ki voltak éhezve. Nem csak azért, mert hiányzott már a játék, hanem mert olyan pályára mehettünk, ahol lehet élvezni a játék adta örömöket. Három új arc is feltűnt a csapatban, akikről már az előző cikkben olvashattak a honlap látogatói. 12 : 2 - re győztünk a Nyíradony ellen, jó volt látni a csapaton, hogy mennyire próbálták betartani a megbeszélteket és mennyire motiváltak voltak. Azt gondoltam, hogy a második hét végén kicsit tompábban és fáradtabban játszanak majd a fiúk, ehelyett viszonylag frissen és lendületesen mozogtak játékosaim. Ennek örülök is, hiszen azért kemény munkát végeztek a héten, másrészről azonban egy visszajelzés nekem, hogy bár tudom, jó erőben vannak játékosaim, de a felkészülés ezen időszakában ilyenkor azért nem a frissességnek kell a jellemzőnek lenni. Igazából elég korán kezdtük az edzéseket, így van időm a fokozatosságra. A jövő héten még megterhelőbb munka vár a csapatra, bár a csúcsterhelést az utána következő edzőtáborban kapják majd.

Szerdán Balmazújvárossal, míg szombaton a Hajdúböszörménnyel játszunk edzőmérkőzést.

 

Még nincs hozzászólás.
 
Fő támogatók

 

 

 
Oldalvonal

 
Linkek
 
Idő
 
Naptár
2025. November
HKSCPSV
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Tartalom

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kiköt&#245; felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG