Vezetőedzői értékelés (DEAC – HSE)
holb 2011.11.21. 05:51
Szűcs János: „Ordító helyzeteket hagytunk ki, és néhány játékos nem igazán úgy küzdött, mint aki győzni akar.”
- Szomorú és mérges vagyok, mert olyan mérkőzésen játszottunk döntetlent, ahol akár 4 - 5 góllal is nyerhettünk volna. Tipikusan olyan meccs volt, amikor az edző öregszik a 90 perc alatt 1 évet. Nem játszottunk jól, bár ennek is két oldala van. Ha azt nézzük, hogy pl. az 1. félidőben kapusunk nem ért labdába, hiszen még kirúgást sem kellett elvégeznie, akkor a védekező munkánk jó volt. A támadójátékunk azonban újra csődöt mondott. Ordító helyzeteket hagytunk ki, és néhány játékos nem igazán úgy küzdött, mint aki győzni akar.
Igaz ezen már nem szabad rágódni, de csak kicsit eljátszva a gondolattal...Sárospataktól csak mi tudtunk kikapni, Böszörményben úgy kaptunk ki, hogy végig támadtuk a mérkőzést, vasárnap rengeteg helyzetet kihagyva és egy szerencsétlen gólt kapva hullajtottunk el 2 pontot...hanyadikok lehetnénk!!??
De talán pont az hiányzik, és azért nem vagyunk még igazi élcsapat, mert a kapu előtt ennyire vagyunk képesek.
Ettől függetlenül jó ősz van mögöttünk, és ezt még szebbé tehetjük, ha az utolsó fordulóban hazai pályán győzelemmel búcsúzunk a tabellát vezető Nyírbátor ellen.
|